Vladimir Glebov Naplója

 Vladislav barátom megengedte, hogy kissé átolvassam a naplóját, hogy képet alkothassak magamról, olyat, amilyennek ő lát. Mivel a legjobb barátok vagyunk, sértődésnek persze nem is lehet helye. Tehát amilyennek én látom magamat az ő leírása alapján, az nem is kicsit hízelgő. Mivel szerinte én egy erős, eltökélt, és ügyes harcos, megbízható barát és jó beosztott vagyok, nem mellesleg pedig azonos helyzetben vagyunk. Ez a kép talán megfelelő lehet rólam...
 Vladislav sajnos hagyott egy fekete foltot a naplójában, ez pedig egy sikertelen üzlet eredménye volt, ami után két hétig feküdt kómában egy kórházi ágyban. Ez alatt az idő alatt én vittem a boltomat, és egy barátom segítségével az ő bárját is, illetve én teljesítettem Mr. Faustin megbízásait is. Valójában nem is Mr. Faustin volt az, aki megbízott minket, hanem Rascalov. No igen, Rascalov, benne sosem bíztam igazán meg. Mindig volt benne valami, ami nem illett megbízható emberekhez. Alattomos volt, és nem is olyan kemény, de igazságos, mint Mr. Faustin.
 A történet a következő:
 Ahogy Vladislav is mindig említette, általában az úgynevezett mobilon kerestek meg minket a főnökeink. Legutolsó megbízatásunk óta, ahol is a Perestroikát védtük az ukránoktól, már eltelt néhány nap, szám szerin öt, mikor Rascalov felkeresett minket. Igen, minket, mivel én és Vladislav hetente egy délutánt szenteltünk a barátságunknak, ilyenkor étterembe, vagy inni jártunk, vagy nem is ritkán sztriptízbárba, ami még itt, a kapitalizmus földjén is ritka volt. Éppen egy iszogatós délután jött be a Comradesbe, ahol rögtön behúzott minket az egyik bokszba.
 - Vlad, Sergei. Jól harcoltatok a múltkor, de most nagyobb bajunk van.
 - És mégis mi? - kérdeztem kissé ellenségesen.
 - Talán nem hiszel nekem?
 - De. Csak csodálkoztam a megfogalmazáson.
 - Mi furcsa volt benne?!
 - Azt mondtad, hogy nekünk. Nem neked, nekünk.
 - Persze, ti vagytok a legjobban megbízható embereim.
 - Persze Mr. Faustinra és magára gondolt, nem? - kérdeztem, ha lehet még ellenségesebben.
 - Ez magától értetődő. - motyogta zavartan. Vladislav sietett a segítségére:
 - Mi a probléma?
 - Az egyik barátom, aki az ukránokkal is kapcsolatban állt, most köpni akar a rendőrségnek. HA minden igaz, a rendőrség éppen most megy hozzá. Odamegyünk, és megöljük őket! Ha ezzel végeztünk, mind a kettőtök kétezer dollárral lesz gazdagabb, és megtarthatjátok a rendőrök fegyvereinek egy részét is. Illetve lesz egy jó pontotok nálam, és ha kell valami, akkor segítek.
 - Természetesen megint Mr. Faustin, és önmaga nevében beszél egyszerre, igaz?
 - Miért kell mindent megkérdezni?! Induljunk.
 Bepattantunk Dimitri kocsijába, ő pedig elvezetett minket egy Bohani lakáshoz. Apropó, Bohan... Nem tudom, hogy ismerős lehet-e bárkinek, de Bohan a város legundorítóbb része. míg Broker és Dukes meglehetősen nyugodt, kissé talán lepukkant hely, addig Algonquin maga a csilogó gyémánt, nagybátyja, Alderny pedig egyesíti magában a Brokeri részt, és az Algonquin hatást. De Bohan... A legkisebb, de több gyilkosság, drogüzlet és bűntény van benne, mint Broker, Dukes és Alderny -ben összesen. Algonquint nehéz megmondani, mert nem az az igazi bűnözés, hanem különböző anyagok, fegyverek és gyémánt terjesztése van ott. De Bohanre visszatérve (Bárcsak ne kéne!), egy a szokásosnál is lerobbantabb házhoz értünk. Két rendőrautó parkolt előtte. Egy rendőr álldogált az ajtóban, de az is csak egy pisztollyal. Vladislav odalépett hozzé, és elkezdett beszélgetni vele, míg én megkerültem a házat, és a sikátorból előlépve hirtelen a sörétesem markolatával leütöttem, majd a rendőr pisztolyát odadobtam Rascalovnak.
 Beléptünk a házba, és lassan haladtunk fölfelé, ha lehet csöndesen. Minden hirtelen történt. Az egyik ajtó kivágódott, és rendőrök rohantak ki rajta. Mind a hárman lőni kezdtünk. A következő pillanatban már én és Vladislav is az ajtó két oldaláról lődöztünk befelé, míg Rascalov a lépcsőkorlát hiányos fedezékéből tüzelt. ÉS itt jön el a hátrányos pillanat: Vladislav előrelép, egy ajtó kivágódik, a barátom elesik, és egy sörétes csöve teljes erőből fültövön vágja. Vladislav összeesett, én pedig ordítva lőttem szitává a rendőrt. Nem is voltak többen. A kivégzést Rascalov végezte el, kilökte a fickót az erkélyen. Nem is láttam az arcát, nem is hallottam miről beszélgetnek. Ez abban a pillanatban nem növelte gyanúmat a kígyó iránt, mert én Vladislavot és a fegyvereket húztam/hordtam le a kocsiba. Mikor már Rascalov is beszállt, némán vittem haza. Végül Vladislavot kirakattam a kórházban egy taxival, mert Rascalov elvitte a kocsiját, és hazamentem pár percnyi kórházi ücsörgés után, egy rakatnyi fegyverrel. És vártam. Két hétig.
 De Rascalovban azóta sem bízom, és inkább Mr. Faustin megbízásait próbálom elfogadni... Általában sikerrel.