Szomorú nap volt az a nap. Alig két héttel a költözésem után Brilev is követett. Persze nem ment ez olyan simán nála, mint nálam. Hogy pontosan hogyan történt?
 Huszonegy óra múlt, éppen lefeküdni készültem, amikor egy kocsi fékezését hallottam a parkolóban. Hamarosan megdöngették az ajtómat. Pisztollyal fölszerelkezve kinyitottam. Sergei állt ott, vérző karját szorongatva.
 - Vladislav... Segíts! 
 - Sergei, Sergei! Mi történt?!
 - Azt hitték sikerült csapdába csalniuk. De vártam rájuk.
 - Mi? Kikre?
 - Hát annak a boltosnak a barátaira. Meg akartak ölni.
 - Csodálkozol?
 - Nem nagyon. Mindegy. Lassan jöttek a lakás felé. Én viszont fegyvertelen voltam. A vascső a kocsiban volt. Lemásztam az erkélyről az alattam levő házba. Leütöttem a lakás gazdáját.
 - Aztán?
 - Most nem tudok beszélni... Keressünk nekem egy lakást, itt nem maradhatok.
Beültünk Sergei kocsijába, és megálltunk a Comrades parkolójában. Az eső elkezdett esni, és halkan kopogott a kocsi tetején. Beindítottam az ablaktörlőket, és kikapcsoltam a lámpákat. Sergei elnyúlt, és egy zsebkendővel kezdte törölgetni vérző karját. Én elővettem a telefonomat és felhívtam a csaposomat.
 - Helló, Carlos. Van egy kis időd?
 - Persze, de tudod késő van és az asszony is...
 - Tudom, Carlos - szakítottam félbe kíméletlenül - Tudsz szerezni egy üres lakást az egyik barátomnak?
 - Kinek?
 - Mr. Brilevnek.
 - Persze. A Russian Shop felett van egy apró lakás. Ott ellakhat pár hétig is akár.
 - Kösz, Carlos. Aludjatok jól.
 Leállítottam a kocsit, és átkísértem az úton Sergeit a másik oldalra, a Russian Shop -ba. Az eladóval gyorsan megbeszéltem, hogy mit is szeretnék, majd felkísértem Sergeit a lakásba. Eléggé nyomorúságos hely volt. Egy négyzet alakú szoba és egy kisebb toldalék. Egy apró bemélyedésben konyha volt, a berendezés egy kinyitható fotelágyból, és egy szekrényből állt. Egy régi rádió, asztal és két szék is helyet kapott.
 - Sergei, vannak csomagjaid?
 - A kocsiban van a másik ilyen ruhám, és az összes pénzem. Azt majd holnap felhozom.
 - Ne is álmodj róla. Én felhozom neked, addig ápold le a sebedet.
 Mire visszaértem Sergei már kimosta a sebét. Gyorsan elrámolta a ruháit, benézett a hűtőbe, és elkezdett valami ételt készíteni. A régi kávéfőzőt is beindította. Várakozva néztem rá. Elértette a pillantásomat.
 - Nos, Vladislav, bizonyára kíváncsi vagy arra, hogy mi történt aztán, nem?
 - Most, hogy mondod, Sergei...
 - Az egyikük megállt a lakás ajtaja előtt. Fogalmam sincs, hogy miért... Az én lakásom ugyanis pont efölött volt. Mindegy, odalopakodtam az ajtóhoz, és átszakítottam. A fickót berántottam, mondanom sem kell, hogy az ajtó még jobban tört. Erre a másik két társa is odasietett, a bolt tulajdonosa pedig megállt a lépcsőn. Az elsőn, aki bejött leütöttem, de a második gyorsabb volt, mint gondoltam. Megvágta a kezemet egy késsel.
 - Aztán?
 - Beledöftem a saját kését, és kiléptem az ajtón, hogy elintézzem a tulajt. Az rohant előlem. Fel a tetőre. Követtem. Ott fenn megpróbált rávenni, hogy ne öljem meg. Fenyegetett, könyörgött, bosszút esküdött, pénzt ajánlott, mindenféle hasonlóakat.
 - És te?
 - Közelebb léptem és pofán vágtam. Leesett a tetőről, és szörnyethalt.
 - Ennyi?
 - Mit vártál még? Vladislav, kérlek, most hagyj magamra. Pihennem kell.
 - Rendben, Sergei. Holnap meglátogatlak!
 - Viszlát, Vladislav.
 Mikor kiléptem az ajtón éppen elkezdett falatozni. Ez a kép sokáig megmaradt bennem.