A kocsi elindult, de nem sokon múlt az egész. Az albánok egy pillanatig olyan közel voltak, hogy szinte a kocsi csomagtartójában pihentek, de aztán lehagytuk őket. A motorok azonban bevágódtak mellénk, és megpróbáltak kiszedni minket. A pisztolytűz ebben az esetben nem segített sokat, a motorok gyorsan és kiszámíthatatlanul mozogtak, míg mi lassúak voltunk és ennélfogva kiszolgáltatottak. A helyzet egyre rosszabbra fordult. Volt egy sérültünk, aki nem tudott rendesen célozni, egy, aki járni; a negyedik kerék és én voltunk a kettő. Ebből egyenesen következett, hogy csak autóval mozoghattunk, vagy pedig ott hagynak engem, és gyalog mennek. A helyzet kilátástalannak tűnt, de Sergei mégis megoldotta: Agresszív vezetési technikával szinte letarolta az albán motorokat. Az egyik nem volt elég gyors, és a motor a kocsi alatt végezte, a rajta ülőkkel együtt. A másik rögtön félrerántotta a járgányt, amint meglátta, hogy Sergei közelít, és annak rendje és módja szerint felkenődött az egyik ház falára.
- Hol járunk? - érdeklődtem, miközben könyökömet az ablak roncsain megtámasztva próbáltam célozni. A mellettem ülő negyedik kerék hasonlóan próbálkozott, csak ő a hátsó ablakon keresztül lődözött hátrafelé.
- Ha ilyen tempóban haladunk, ráadásul ilyen kanyarokkal, úgy fél óra múlva már Brokerben leszünk. - szólt engedelmesen a negyedik kerék.
- Brokerbern? - kiáltott fel Lucy - Az albánok fő központja. Miért arra haladsz? - fordult Sergeihez.
- Ők terelnek, én menekülök. Ha sikeresebben lőnétek, akkor talán nem kellene Brokerbe jutnunk. - vágott vissza a férfi sötéten. Méltatlankodó szóáradatunkat egy éles kanyarral félbevágta. Amint egyenesbe értünk rögtön céloztam, és lőttem: Találatot értem el. Az egyik motor, halott sofőrével és a rémült tüzérrel együtt kisodródott, és nekiment a kitéréssel sikertelenül próbálkozó társának. A négy motornak vége volt.
- És most? - kérdezte Lucy. Én azonban nem tudtam figyelni. Társunk, a negyedik kerék előredőlve ült, tarkóján egy lyukkal. Az albánok utolsó "ajándéka", ami egy jó ember halálába került. A düh szétáradt bennem.
- Hol vannak a kocsik? - kérdezte Sergei - Visszamegyünk Aldernybe?
- Vezess! - vágtam rá.
- Hova? - értetlenkedett Sergei - Tényleg Aldernybe? Arra számíthatnak.
- Ne csalódjanak bennünk! - kiáltottam mérgesen, majd színpadiasan rámutattam a halott társunkra - Bosszút akarok.
Láttam, hogy Sergei és Lucy is megértette azt, amiről beszéltem, és ezért nagyon hálás voltam nekik. Nem voltam olyan hangulatban, hogy magyarázkodjak bárkinek is. Csöndesen megtöltöttük a fegyvereinket, és felkészültünk. nagy harcnak néztünk elébe, olyannak, ami vízválasztó lehetett az életünkben. Pontosabban az élet és halál között!
A két Futo szétspriccelt két oldalra, de a lövészek, és az egyik sofőr azért megszórt minket. Autóból lövöldözve ők sem voltak valami jók, de a tapasztalatunknak köszönhetően mi elértünk néhány felületesnél pontosabb találatot. A mögöttünk haladó Premierből ismét ránk lőttek, ezúttal egy ember pisztolyt, egy pedig sörétest használt. A harmadik lövész már holtan lógott a hátsó ablakból, míg a sofőr a padlón ült, nehogy eltalálják. A két Futo élesen utánunk kanyarodott, és tovább lőtt. Én a pisztolyommal tüzeltem, mire az egyik kereke kilyukadt a bal szélsőnek. A kocsi egy darabig ingázott, majd a sofőr rájött, hogy haladva esélye sincs. Megállt, és kiszállt, ordítozva és öklét rázva, miközben a tüzére a kocsi mellett görnyedt, és okádott. A két másik kocsi azonban még jelen volt, és lőtt, ráadásul pontosabban, mint eddig. Ez sem jelentett valami nagy pontosságot, de azért mutatta, hogy a barátaink is fejlődhetnek. Sergei egy gyors mozdulattal megfordította a kocsit, és a szélvédőn keresztül kilőtte teljes tárát a pisztolyból. A Premier vezetőjét találat érte, és annak rendje és módja szerint fel is kenődött egy villanyoszlopra. A Futo két utasa, meglehetősen helyes módon realizálva, hogy egyedül maradtak inkább megfordult, és elhajtott a helyenként lyukas és karcos kocsival. Két gyalogos társuk a messzeségben futott utánuk, hogy vegyék fel őket.
Minden jól ment egészen a hídig: Itt egy kisebb torlasz várt minket négy-öt vízzel teli hordóból, két kocsival, és néhány mögöttük álló albánnal, akik közeledtünkre tüzet nyitottak. A torlasz nem volt erős, a tűz semvolt elsöprő, a találatok nem voltak halálosak, sőt még sértőek sem, a torlasz pedig a kocsi egy apró lökésére is szétesett volna, a teljes sebességgel haladó jármű szinte tornádóként söpörte el. Az a három motor, ami követett minket alig két percig bírta a kegyetlen hajszát, utána sorra kihullottak.
- A motorosversenyen edzett seggük nem bírja, ha egy orosz szétcsapja. - nevetett Sergei, én és Lucy pedig felszabadultan csatlakoztunk hozzá.
Az árut leszállítottuk, és mindenki hazatért otthonába. Este a gondolataimba merülve üldögéltem a kanapén, és azon gondolkodtam, hogy milyen ritka egy igazi, kedves és harcedzett nő. Nem tudtam volna dönteni, de megcsördült a telefonom. Amint megláttam a hívót, eszembe jutott az elmúlt fé, óra gondolkodásának az oka: lekössem magam, vagy ne?
- Szervusz, Vlad! - kezdte Lucy - Szeretnél eljönni velem moziba?
A kérdés nem ért annyira váratlanul, mint gondoltam volna, és a tökéletes döntésem biztos tudatában tudtam, hogy a következő pillanatban elkötelezem magam a lekötöttlenség mellett, és nemet mondok.
- Persze, örülnék neki! - vágtam rá. A saját válaszom lepett meg a legjobban.
- Nagyszerű! Gyere, és vegyél föl a lakásomon.
Dermedten letettem a telefont. pont a másik oldal mellett kötöttem le magamat. Nyugodtan, és boldogon felvettem a zakóm, és elindultam a randevúra.
