Vladimir Glebov Naplója

 - Halló. Ott van Boris Glebov?
 - Igen, én vagyok. Ki keres.
 - Boris, nem ismersz meg?!
 - Vladimir!
 - Igen. Hogy vagy Boris?
 - Jól, és te?
 - Én is. Mi van feléd?
 - Beszéljünk csak rólad... Hallom égető szükségét érezted annak, hogy arrébb állj. Mintha fölforrósodott volna a lábad alatt a talaj. Szinte tűzcsíkot húztál magad után, úgy siettél. Vagy tévedek?
 - Sergei beszélt neked arról a tűzről?
 - Igen. És elgondolkoztam rajta.
 - Ne dramatizáljuk túl!
 - Vladimir, mennyi esélyt adsz annak a véletlennek, hogy véletlenül pont a te lakásod gyullad föl, és semmi más. Azután, hogy az állítólagos barátod, Dimitri igazi barátját, Bulgarint kijátszottuk?!
 - Mégis mennyit kellene?
 - Hát, várj csak... Sergei elmondta, hogy szerinte mennyit.
 - Mennyit mondott?
 - Az ő szavát idézve: "Nullazérósemmit". Az elég sok, nem?
 - Nem feltétlenül volt igaza.
 - Persze, ha pedig fejbe lőnek nem feltétlenül halsz meg, lehet, hogy a golyó szétlapul azon a kemény fejeden!
 - De...
 - És az is előfordulhat, hogy valaki rádgyújtja a házadat, de nem halsz bele, hogy szétporladsz!
 - De hát...
 - Sőt, ami valószínű, hogy pont telejsen véletlen volt, és bármi történik, mindenki imád téged! Gondolom egy ellenséged sincs, igaz?
 - De! Mondhatok valamit, Boris?!
 - Persze.
 - Nem gondoltál még arra, hogy ez nekem is eszembe jutott?
 - Nem. És nem hiszem, hogy te gondoltál volna erre. Most megyek.
 - De...
 - Ne, ne, ne, ne, ne. Ne. Mentsd meg a saját életed. Viszlát!
 A vonal megszakadt.