Sergei hívott föl engem. Megint a boltjával volt a probléma: Konkrétan attól tartott, hogy az a fickó, akinek összetörtük a boltját visszajön. A srác unokatestvére ugyanis szintén egy boltot vezetett, aminek a leányvállalata volt az általunk szétvert hely. Tehát Sergei elhívott megvédeni a boltját. Mire odaértem ott volt már egy másik férfi is, aki meglehetősen hasonlított Sergeire. Elsősorban kortalan volt. Barna haja, és körszakálla volt, kissé ősz, de tizenöt év múlva pontosan ugyanúgy nézett ki. Akkor fekete garbót, fekete nadrágot, és bakancsot viselt. Ő volt Ivan Dolohov, akit ekkor még csak testőrként ismertek, de később zsoldosvezérré vált. Egy rugós kés volt nála, mindig, de most egy jókora hokiütővel állt a boltban. Sergei kezében a vascső volt, nálam pedig az ütőm. Kis sereg, de jól felfegyverezve.
 A boltban üldögéltünk vagy két órán át, mikor az óra megszólalt: Este nyolc volt, Sergei ilyenkor zárta be a boltot mindig. Kiléptünk az utcára, és bezártuk a boltot. Nem sok lámpa égett, és az autóforgalom is bedöglött. Csend volt. Ivan felvetette, hogy esetleg máshol kéne várakoznunk. Mindhárman egyetértettünk, és Sergei bevezetett egy sikátorba, ahol néhány nagy doboz mögött elrejtőztünk. Hamarosan el is kezdődött a műsor. Hat ember lépegetett a bolt felé. Mindegyik kezében szerszámok, láthatólag revánsot akartak venni.
 Mindannyiunk hallgatólagos beleegyezésével Ivan, a legtapasztaltabb irányított minket. Ő gyorsan döntött, Sergei megkerüli az egész tömböt a sikátorban, de jóval gyorsabban, mint mi. Mi ketten a támadók mögé osonunk. Sergei első csapása lesz a jel. Fontos az időzítés, vagy agyonverik... Én és Ivan tehát lopakodva indultunk a boltverők után, míg egy ideig még hallottuk Sergei futásának dobbanásait. majd az előttünk levő emberek gyorsabban kezdtek el menni. Meglátták Sergeit. A vascsővel lesújtott, de az ütés cseles volt. Nem arra ütött, akire úgy tűnt, hogy ütni fog, így az egyik férfit erősen hasba vágta a vascsővel, és még a nyakára is rávágott, mielőtt a túlerő odaért volna. Ivan futni kezdett, én is a nyomában.
 Elég hamar utolértük a csapatot. Az egyik férfi mellett Ivan elfutott, és rögtön rávetette magát két másikra. A lehagyott megpróbálta megütni, de én is ott voltam. Először a térdhajlatába tapostam, majd az ütőmmel kissé megdolgoztam. Ivan eközben megrugdosta az egyiket, akire rátámadt, a másik már a földön feküdt, enyhén vérezve. Már csak ketten maradtak, az egyik felém indult, a másik Sergeijel birkózott. Bár volt még egy: Az, akit Ivan rugdosott, de ő nem sokáig volt már ellenfél. Aki felém jött a sötétben nem látta az ütőmet, és rögtön elvágódott mikor az fülén eltalálta. Az, akit Sergei próbált legyűrni csak halkan nyiffant, mikor tarkóját meglegyintettem az ütővel. Lihegve néztünk egymásra mi hárman. Ezzel a harccal liga köttetett: Véd és dacszövetség ellenfeleink ellen. Akkor tudtam, hogy bármikor számíthatok rájuk, és ők is rám. Biztató érzés volt!
 Sergei tehát megköszönte, amit érte tettünk: nemcsak őt és a boltját védtük meg, de elvettük az ellenségei kedvét még egy támadástól. Sergei a kezembe nyomott egy köteg gyűrött dollárt, ugyanezt tette Ivannal. Mindketten háromszáz-háromszáz dollárt kaptunk. Kizsebeltük az ellenfeleinket, és elvettük a szerszámokat, majd betuszkoltuk őket néhány kukába.
 Dolohov felém fordult:
 - Jól csináltad, haver! Itt a számom. Ha kell valami, hívlak. Jól fizetek!
 - Nem is kell többet mondani.
 - Lehet, de azért mondok: Vannak barátaim, értük megteszek bármit. Vannak ellenségeim, őket elpusztítom. Viszont az ellenségeim a barátaimat is veszélyeztetik. Megértetted?
 - Nem félek!
 Erre csak mosolygott, majd elment. Ha ad melót, megcsinálom. A pénz nálam jó helyen van mindig. Aztán meg: mindenki vigyázzon a saját pénzére.