Vladimir Glebov Naplója

 Sergei hívott a rádiótelefonomon. viszonylag régen volt az utolsó alkalom, hogy a segítségemet kérte a boltjával kapcsolatban, ezért kifejezetten meglepődtem.
 - Helló, Vladislav! Tudnál segíteni?
 - Miben?
 - A bolttal kapcsolatban.
 - Mi a baj?
 - Rosszul mennek az üzleti ügyeim. Nem elég nagy a kínálatom ahhoz, hogy fennmaradjak. Érted, hogy mi a helyzet, nem?
 - Persze. Kell egy bővítés.
 - Pontosan. De ehhez egy kis BANG-BANG is kell.
 - Hol?
 - Van egy kisebb pláza. Két bolt is van benne. Az egyik egy háztartási mindenféle késekkel, és hasonlóakkal, a másikban pedig egy szerszámbolt. Mind a kettő áruja kéne.
 - Milyen fegyvereket hozzak?
 - A régi szép időkét. A késed, és a baseballt.
 - Te a vascsövet hozod?
 - Semmi mást. Ne hozz lőfegyvert! Tizenöt perc múlva vegyél fel a boltom előtt.
 Tizenhat perccel később már leparkoltam a boltja előtt. Mielőtt még kiszállhattam volna, Sergei fürgén bepattant a hátsó ülésre. Bemondta a címet, én pedig elvittem. Szinte szótlanul mentünk a plázáig, de előtte már nem bírtam tovább a hallgatást.
 - Sergei, biztos, hogy menni fog?
 - Miért ne menne? Még szép.
 - És ha megvan a készlet?
 - Akkor mondjuk hat nap múlva elkezdem őket árusítani a boltomban. Közben széttörjük ezt a két boltot, mert konkurencia. Mit szólnál ötszáz dollárhoz érte?
 - Tudod, hogy barátságból is megcsinálom.
 - Persze, hogy tudom, Vladislav. De barátságból fizetek érte!
 - Akkor csináljuk - mondtam, és felhúztam egy fekete maszkot a fejemre. Sergei egy sálat kötött az arca elé. Berohantunk az épületbe.
 - Te intézd el az emeleti szerszámboltot, enyém a háztartási - szólt oda Sergei, és öles léptekkel meg is indult az említett bolt felé. Én felrohantam a lépcsőn. Rögtön megláttam az említett boltot. Az eladó amint meglátott felkapott egy kalapácsot, és rámtámadott. Egy másik fickó, feltehetőleg egy rakodómunkás is elindult felém. Én elhajoltam a kalapács ütése elől, majd egy szúró mozdulattal belenyomtam az eladó hasába a baseballt. Kétrét hajolt, én pedig könyökkel lasújtottam a tarkójára. Eközben a rakodó elkapta a kezemet, és hasbavágott, én azonban elpenderítettem magamtól egy térdelő rúgással, majd az ütővel egy kissé meglegyintettem az ágyékát. 
 A rövid harc után felmarkoltam annyi szerszámot, amennyit csak tudtam, és lerohantam a kocsihoz. Sergei szintén elkezdte szállítani a késeket. Az ő kirakata már szét volt törve, és összesen négy férfi feküdt a bolt előtt. Egy feltehetőleg a kirakaton repült ki. Erről jutott eszembe, hogy még nem tettem tönkre az én boltomat. Felrohantam, bevertem a kirakatokat, majd szétvertem néhány polcot, és a maradék szerszámokat felkapva lerohantam. Bevágódtam a kocsiba, ami rögtön el is indult. Sergei nem volt a legjobb sofőr, ezért kissé rázósan értünk el a boltjához. Segítettem a hátsó kis kamrába bepakolni a szerszámokat, majd felvettem a jutalékomat.
Amikor már indulni készültem még kiszóltam Sergeihez:
 - Te Sergei, nem félsz, hogy ezek megtalálnak és széttörik a boltodat?
 - Én, félni? Nem. Ha boltomat szét is törik, én újra talpra állok.
 - Remélem nem tudják meg, hogy te voltál.
 - Vladislav - kiáltotta meglepődve - Hát persze, hogy tudják, hogy én voltam!
 - Akkor...?
 - Vissza is fognak ütni, de én várom őket.
 - Sergei, bajba fogsz jutni. Viszlát. Holnap a Comradesben?
 - Ki nem hagynám! Vigyázz magadra.
 Úgy is lett.