Vladimir Glebov Naplója

 Mostanában Sergei kezdett kiesni a világból. Nem beszélt senkivel, nem próbált kapcsolatot tartani, a boltot bizonytalan ideig bezárta, és csak egy dolgot csinált: edzett. Nem egyszer említettem meg neki, hogy lassan hasonló lesz egy testépítőhöz, nem figyelt rám. Napokra tűnt el és végül felhívott, hogy vigyem haza a pusztából. Lőpróbákat tartott, és egyre komorabb lett.
 Ma elmentem a lakásába, és nagyon meglepődtem a változáson. Eddig, hiába voltam olyan sokat vele, sosem tűnt sokkal magasabb nálam, pedig én sem vagyok alacsony. Most azonban fölém tornyosult. Mind a kétszázhárom centiméternyi magasságával. Csak a szokásos kordbársony nadrág, és bőrcipő volt rajta, így láthattam a két hónapig tartó tréning eredményét: Egész felsőteste csupa izom volt. Két karja, mint hatalmas fémkezek. Elvigyorodott ámuló tekintetemre:
 - Mi az, Vladislav?
 - Sergei, mit akarsz ilyen izomzattal? A repülők önmaguktól is felszállnak, nem kell őket hajítani - hebegtem. Ő felvette vörös garbóját, és sportzakóját.
 - Harcra készülök, Vladislav - mondta keményen - Véres harcra.
 - Nem Vladislav a nevem, és ugye nem azok ellen, akik rádtámadtak?
 - De - súgta ádázul -  A fickó, a neve Tom Baley, egy nagy és szép házban lakik, legalább tíz testőrrel. Összesen nyolc nagy vállalkozása van, és több mint tizenöt olyan kicsi, mint az enyém. Mi volt neki az az egy bolt?
 - Példát statuált - mondtam a nemtetszéstől remegve.
 - Persze - egyenesedett fel, elővette a sarokból a jól ismert fémcsövet, meglóbálta a levegőben, majd megint hozzám fordult - Mit mondasz, Vlad? Segítesz nekem?
 - Hozom a cuccaimat - motyogtam. A kés az övemre, a baseball pedig a hátsó ülésre került. Sergei mellém ült, lábai közt nyugtatva a fémcsövet. Már fél órája ültünk a kocsiban, és a nagy villát néztük. A kapu előtt két ember állt. Mindkettő megtermett volt, és bár Sergei nagyobb volt náluk, velem egy súlycsoportba tartoztak.
 - Nem fog menni - motyogtam kedveszegetten.
 - Kirakhatsz, és elmehetsz, Vlad - sóhajtotta Sergei - nem kell részt venned ebben.
 - Sergei, segítettem szétverni a boltokat, aztán nem voltam ott, amikor azok a fickók meg akartak ölni. persze, hogy segítek most, és még akkor sem hagynálak itt, ha valószínűleg mind a ketten meghalnánk!
 - Kösz, Vladislav - mormolta Sergei, és kezet nyújtott - Te vagy az egyetlen igazi barátom.
 - Így vagyunk ezzel - mondtam, és kezet fogtam vele. keményem megszorította, majd elmosolyodott.
 - Menjünk, ezek már figyelnek minket.
Kiszálltunk a kocsiból, és az ütőfegyvereket lóbálva indultunk el feléjük. Sergeijé volt az első ütés: meglendítette a fémcsövet fejmagasságban. Én hasmagasságban a baseballt, de mind a ketten ugyanazt a férfit céloztuk. Én találtam, majd lebuktam, Sergei ütése ugyanis nem találta el az eredeti célpontot. Arrébb gördültem, és hirtelen fordultam a másik felé, de onnan már nem érhetett támadás. Sergei ütése őt találta el, és a földön feküdt enyhén vérezve. Az általam eltalált férfi sem volt jobb állapotban. Én a hasára céloztam, de ő is lebukott, így vállán és oldalán találtam el. Gyorsan belerúgtam néhányszor, és elsiettem Sergei után. Ő átlendült a magas kerítésen, én pedig inkább meglöktem a kaput: nyitva volt.
 - Vladislav, te menj a kertben - elszántan felnézett a fölénk tornyosuló házra - Én a házban leszek.
Csöndben haladtam előre a kertben, és meg is láttam első célpontomat. A férfi egy apró bicskával szórakozott, és nem is figyelt másra, csak a kerítésre. Mögé léptem, megsuhintottam az ütőt, mire ő hangtalanul a földre esett. Letöröltem fegyveremről a vért a ruhájában, és tovább indultam. A következő őr sajnos egyenesen rámnézett. Bele a szememben, de a sarkon túl nem számítottam ellenfélre. Ő volt a gyorsabb, és mozdult. Alkarommal sikerült valamennyire hárítanom a fülemnek szánt ütést,, és megragadtam a kezét. A lendülettől mind a ketten a földre zuhantunk, ahol nem tudtam alkalmazni az ütőmet. Gyorsan kellett cselekednem, beletérdeltem a földről, majd néhányszor megrúgtam, végül sikerült feltápászkodnom. Felvettem az ütőt, és csak a hatás kedvéért néhányszor megütöttem vele, hogy biztosan ne jöjjön utánam.
Megint elindultam, de nem sikerült messzire jutnom. A házból lövéseket hallottam. Egy nagy, opálos ablak előtt láttam, amin keresztül nem láttam mást, csak a kicsapódó fényt, és egy - feltehetőleg pisztolyt tartó - alak körvonalát.
 - Add fel, Sergei!
Kiáltani akartam, de valaki lefogott hátulról. A földre estem, ütőm elgurult. Megpróbáltam kikerülni a szorításból, de a másik szorosan tartott. Láttam, hogy a pisztoly felemelkedik. Kétségbeesetten próbáltam kiszabadulni. A kezem valami keménynek ütközött az övemen. Felvillant előttem a megoldás.