Vladimir Glebov Naplója

 A mély letargia, amibe az izgalom hiánya miatt estem nem akart elmúlni. Még azok az unalmas megbízások is el-elmaradoztak, amikkel Mikhail "örvendeztetett" meg engem. Ezért is hatott roppant ösztönzően az a pillanat, amikor mobilom megcsörrent, és Ivan szólt bele. Rögtön éreztem, hogy valami nagyon különleges jön el számomra. Igazam is lett.
 - Helló, Vlad!
 - Ivan - túláradó örömmel köszöntöttem, de gyorsan meg is magyaráztam - Több mint két hete semmi komoly megbízatásom nem volt. semmi izgalom, akció, semmi.
 - Akkor szerencséd van! Az általam felkínált feladatban minden van, amit akarsz. Fogd az AK -d, és siess, itt várlak lent.
 Kinéztem az ablakon. Tényleg ott álldogált, és amikor meglátott, gúnyosan lelőtt az ujjával. Lesiettem a lépcsőn, kezemben az AK -val. A szerencsétlen szomszédom, amikor meglátott felfegyverkezve majdnem elájult. Figyelmeztettem, hogy ha elmondja bárkinek is, akkor meghal.
 Lent beszálltam Ivan mellé a kocsijába, és elindultunk. Csöndben vártam, hogy elkezdje a társalgást, nem is kellett sokáig várnom.
 - Vlad, nagy veszélyben vagyunk - gondterhelten ejtette ki a szavakat, homloka ezer ráncba szaladt.
 - Miért? - a kérdés szinte gyermekien hatott, de felfigyelt rá, és válaszolt.
 - Egy rivális banda akarja eltörölni a csapatomat. Jobbak vagyunk, fel is vagyunk fegyverezve rendesen, de ők sokkal többen vannak. Kell a segítséged.
 - Mit csinálunk?
 - Mi ketten, és még hat emberem elmegyünk, és szétlőjük a seggüket. Benne vagy?
 - Abszolút.
Emberei elég jól voltak felfegyverezve, és Ivan is felszedett egy AK -t, így már nyolc Kalasnyikov várt arra, hogy szétszedjük a riválisokat.
 Azok egy nagy házban voltak, legalább harmincan és szintén fegyverekkel. Egy sor szemetes mögött álltunk meg, és amikor Ivan intett, mindannyian tüzelni kezdtünk. A bejárat előtt meghaltak mind, de a nagyrészük azért visszafutott az épületbe, húszan még biztos voltak. Felálltunk, és lassan közeledtünk az épület felé, az ablakokra tüzelve. Én több mint négy embert öltem meg. Amikor az ajtó közelébe értünk, az egyik ember odarohant, feltapasztott valamit, majd visszarohant. A cucc nagyot szólt, és az ajtó már szabad is volt. A másik oldalán két ember feküdt, az egyiket félbevágta az ajtó, ami a falból meredt elő.
 Lassan, emeletről emeletre haladtunk, mindenhol halált osztogatva. Ekkor hallottam meg a hangot: Valami csipogott.
 - Bomba - ordítottam el magam, és fejvesztve kezdtem rohanni lefelé a lépcsőn, a többiek utánam. Éppen kiértünk a házból, amikor a bomba berobbant. Én a második emeleten ugrottam ki, egyenesen egy konténernyi homokba. A többiek később érkeztek meg, de nem sokkal.
 Most vártunk. Hamarosan néhány kocsi futott be, rajtuk nem is kevés fegyveressel. Most én lőttem először. Ellenfeleink a kocsijaik mögé bújtak, és onnan eresztettek meg egy-egy sorozatot, gondosan figyelve arra, hogy véletlenül se fogyjon ki egyszerre mindannyiuk tára. Lassan lopóztam előre, mögöttem pedig Ivan osont. Hirtelen elvágódott, majd begurult egy kuka mögé. Nem értettem, hogy mit tervez, de beálltam mögé. Aztán meglőtte a kukát, teljes erejéből. Én is segítettem neki, és a kuka megindult. pont annyi időnk volt, hogy mind a ketten beugorjunk, és a kuka már el is hagyta az ellenfeleink vonalát. kihajoltunk, és lőttük őket. A hátukba kapták a tüzet, nem tudtak védekezni. Bár a szemetest néhányszor eltalálták, a vastag fémet nem tudták átlőni. Az ellenfél gyorsan bevégezte pályafutását, olyan gyorsan, hogy nem is gondoltam volna. nem voltam benne biztos, de úgy éreztem, hogy már jómagam is elindultam azon az úton, ami a veszélyes gengszterré válás felé vezet. Ivan kifizetett engem: Háromezer dollár pont elég volt nekem. hazafelé vettem az utat.
Mikor hazaértem döbbentem csak rá, hogy nem a beavatás, vagy a tapasztalat tesz igazán erőssé minket. Hanem az, ha megsebesülünk, és kibírjuk. Az egészet talán beépíti a szervezetünkbe...
 Elővettem egy sört, és elkezdtem Sergei problémáján töprengeni.