Vladimir Glebov Naplója

 Mikhail a lakásomon keresett meg. Mögötte rögtön ott jött Sergei is a vascsővel, tehát tudtam, hogy valami kemény megbízatás lesz. Nem is tévedtem. Nem játszotta magát, Mikhail sosem volt olyan. Persze nem is kért, de az ember valahogy helyénvalónak érezte ezt.
 - Vladimir, te és Sergei végigjárjátok a területemet és beszeditek a pénzeket. Fireflyon már voltatok egyszer, megint oda kell mennetek, aztán a Perestroika körül csináljátok meg. A saját listátokról majd később beszélünk. Csináljátok!
 Beültünk Sergeijel a kocsimba, és elindultunk. Végigjártunk minden egyes a listán szereplő boltot. Már csak a popcornos és egyéb termékeket árusító standok, meg a bowlingpálya volt hátra Fireflyon, mikor Sergei megszólalt:
 - Emlékszel, mikor legutóbb itt jártunk?
 - Van aki nem emlékszik?
 - Ha-ha-ha! De amire gondolok az az, hogy lehet kéne segítséget kérnünk, nem gondolod? Nem felejtettek el minket, és az ukránok még mindig itt tanyáznak.
 - Szóval...
 - Szóval hívd fel Ivant, és kérd meg, hogy fáradjon ide.
 - Na jó. De fölösleges Nem volt az. Felhívtam, hamarosan meg is jelent két boxerrel. Csodálkoztam a fegyverválasztáson, és ő észre is vette, és megmagyarázta: Gyakran nincs elég hely egy késnél nagyobb fegyvernek, és az ütések nem elég erősek. Ezért használ boxert, mert az nem nagy, és sokkal erősebb, mint egy puszta kéz. Igaza lehetett, de én akkor is a baseballt hoztam, Sergei pedig még mindig a vascsövet használta.
 Hárman beléptünk a standok közé. A pultosok ellenségesen méregették a három fölfegyverzett embert, néhány bőrdzsekis fickó pedig lassan elindult felénk. Ivan odasúgta nekünk, hogy a másik oldalról jön, és futva átment a másik oldalra, mintha csak véletlenül állt volna mellettünk. Az ukránok átengedték őt, lehet azt hitték nincs velünk, lehet azt, hogy elmenekül. Én és Sergei küzdőállásba helyezkedtünk, barátom még el is bődült mély hangján:
 - Mikhail Faustin küldött minket. Tartoztok neki egy kis védelmi pénzzel. Szóval jó lenne, ha fizetnétek.
 - Szóval ti ilyen agyatlan verőemberek vagytok - válaszolt egy ukrán - nem kaptok semmit.
 - Rossz válasz - kapcsolódtam be én is a társalgásba - gyerünk Sergei, verjük meg őket.
 Egyszerre lendítettük meg a fegyvereket, és két lassabb ukrán ki is dőlt. A másik oldalról is kiáltások harsantak, ami azt jelenthette, hogy Ivan is munkához látott. Az ukránok már elszenvedtek néhány kemény csapást tőlem is, de ennél keményebbet aligha. Halomra vertük őket, bár főleg Sergei, aki jóval erősebb és magasabb is volt nálam, pedig én sem vagyok alacsony vagy gyenge. Az ukránok és az árusok tömött soraiból törött sorok lettek, és nemcsak a sorok törtek meg. Akarat, csont és fegyver is volt a listán. Amikor végeztünk, körülöttünk hét ember hevert, középen még vagy három, a másik oldalon Ivan körül pedig hat. Nemhiába olt régen kommandós, ezekkel is szépen elbánt. Furcsa, de feltehetőleg a fegyverzet jelentette az előnyünket. Mert ők pusztakézzel harcoltak, mi pedig kemény és tompa tárgyakkal.
 A verekedés végeztével kirámoltuk a kasszákat teljesen: Már másodszor kellett verekednünk értük. Még a nyöszörgő embereket is kizsebeltük. Halálos áldozat itt sem volt, de néhány csonttörés akadt. Megérdemelték? Igen! Ellenségek voltak, tehát azt kapták, amire vállalkoztak. Mikhail persze jól fogadta a pénzt, és fizetett is nekünk. Ötszáz dollár nekem, ugyanennyi Sergeinek, de mi Ivanról sem feledkeztünk meg, így kapott összesen háromszáz dollárt. Így végződött Mikhail első igazi adószedése. persze más csoportok máshol is szedtek pénzt, de erről nem tudok sokat.