Vladimir Glebov Naplója

 Miután visszavertük Dior támadását, Borisszal elgondolkodtunk a helyzetünkön. Végül is egy jókora mennyiségű fegyverünk van, barátaink, akik segítenek az üzletekben, és két veszélyes ellenfelünk. Persze ez nem tántorított el minket attól, hogy elfogadjuk Mr. Klein ötletét, vagyis üzleteljünk a barátjával. Ezúttal egy régi, RON által használt tankerhajón volt a találkozó, 22:30 -kor. Csak Boris, én és Sergei jöttünk el. Mr. Klein és Theodor megbízást kapott, Ivan pedig éppen embereket gyűjtött a szervezetébe.
 Mi a hajó hídján álltunk, a ládák pedig alattunk helyezkedek el. Tanulva eddigi élményeinkből, vagyis abból, hogy mindig ládák mögött bujkáltunk, most úgy helyeztük el a ládákat, hogy a hajóhídról könnyedén leugorva mögöttük landoljunk. Ez Sergei ötlete volt, én és Boris pedig csodálkozva néztünk össze, hogy hogyan nem jutott ez eszünkbe.
 Megérkezett a néhány motorcsónak, amik a vásárlókat szállították. Először néhány orosz jött a hajóra, majd jamaicaiak, végül pedig Dior embereire feltűnően hasonlító férfiak. Én a hátam mögött bekapcsoltam a telefonomat, és fel is hívtam az előre betáplált számot. megegyeztünk Theodorral, hogy amint bajban vagyok, elszakad mindentől, és a legnagyobb tűzerejével jön segíteni.
 A vegyes csoport eközben félkörben indult el felénk, én és Boris pedig elindultunk lefelé. A gyanúmat tovább növelte az elhelyezkedés. A Dior embereire hasonlítóak a jobban védhető csövek és hordók közelében álltak meg, ami elég jó stratégiának bizonyult. A kevésbé képzett oroszok a még mindig védhető bal oldalon közeledtek felénk, ahol jóval kevesebb fedezéket biztosított a berendezés. A jamaicaiak az üres középen álltak, és láthatólag ezt nem vették még észre. Én tehát bizonytalanul néztem a találkozó elébe. Tegnap Dior csak három emberrel jött, és azokat a túlerőben is alig tudtuk legyőzni. Most itt négy hasonló ember volt, hat jamaicai és hat orosz. Ez már elég sok volt nekünk, akik hárman voltunk. Még akkor is, ha Theodor tíz perc alatt ideérne. persze ahhoz helikopter kéne, egy egyszerű modell is elég lenne, de helikopter! Biztos kocsival és hajóval jön. Illetve már jön. Én komolyan gondoltam a vészjelzést. Megböktem Borist, és övembe akasztottam három ujjamat. Ez volt a jel, hogy Theodor elindult. Milyen okos ötletnek bizonyult később!
 - Üdvözlet, uraim! - szívélyeskedtem.
 - Semmi uraim. Mindannyian csak emberek vagyunk. Beszéljünk hát úgy, ne úgy, mint a sznobok.
 - Rendben - egyeztem bele könnyedén, mert láttam, hogy a sznob szóra a szélső négy ellenségesen nézett a megszólaló oroszra. Itt már biztos voltam benne, hogy Dior embereiről van szó a személyükben. Ha ezek nem egy összeszokott csapat, akkor nincs minden veszve.
 - Szeretnétek megtekinteni az árut? - kérdezte Boris. - Bátran lehet, de csak egyszerre kettő. - rukkolt ki a nehéz részével. De egy orosz, meg egy jamaicai gondolkodás nélkül megindult, míg Dior emberei mérgesen néztek rájuk, és még összébb húzódtak. A jamaicai hirtelen fegyvert rántott, és megcélozta Borist, aki szintén fegyveréért nyúlt volna, de én berántottam a ládák mögé. Milyen előrelátás! Rögtön lövedékek csapódtak be a ládákba és a falba, majd Sergei is lecsattant mellénk. Mindannyian elővettük a ládák mögé rejtett nehezebb fegyvereket, de esélyünk sem lehetett a többiek ellen. Az oroszok és a jamaicaiak még mentek volna, de Dior emberei többen is voltak, jobbak is voltak. Elkeseredetten fölálltam, és sörétesem tartalmát rázúdítottam ellenfeleimre. Ijedten figyeltem meg, hogy legalább öten elvágódtak tőle. Én sem vártam ekkora hatást. Ekkor felcsendült egy új hang:
 - Állj! Senki ne lőjön - A hang szinte hipnotikusan hatott mindenkire, kivéve Borist. Ő fölállt, és nyugodtan lelőtt két oroszt, majd visszabújt a láda mögé.
 - Azt mondtam, hogy ne lőj! - harsant fel újra a kiáltás. Ezúttal Boris sem lőtt. - Azért jöttem, hogy bosszút álljak. Tudjátok ki vagyok?
 - Én igen - szóltam halkan, mégis lehetett hallani. Minden egyes részlet a helyére került, értettem mindent - Te vagy Ray Bulgarin.
 - Igen - szólt elégedetten a hang - Most, hogy tudjátok, már meghalhattok. Öljétek meg őket!
Ismét elkezdődött a lövöldözés, de legfeljebb öt percig tartott. Én egy csomag szilánkot kaptam az alkaromba, Borisnak két repesz általi sebe volt, Sergei pedig golyót kapott a bal felkarjába. mindannyian véresen, tele karcolásokkal feküdtünk a ládák mögött, és az utolsó tárak egyikét csúsztattuk be a tárakba. Ekkor zúgásra figyeltem föl. A másik oldalon is kiáltás harsant, és a lövések abbamaradtak. Ők is észrevették. Egy katonai helikopter közeledett.
 - Ez Theodor - szóltam elhaló hangon. Megmenekültünk volna? Az ellenség még így is túlerőben volt...