Vladimir Glebov Naplója

 Boris és én fáradtan ültünk a bokszban. Mind a ketten ettünk, velünk szemben Sergei elégedetten kortyolgatott egy üveg sört. Jómagam nagyon fáradt voltam, de Boris sem lehetett sokkal jobb formában. Akárhogy is, azért a tegnapi napért kárpótolt minket a negyedik napon a szabadnap. Sergei néha ránk sandított, majd mikor nem tudta türtőztetni magát kifakadt:
 - Vladislav, ne csináld már! Mondjátok el, hogy hol voltatok.
 - Nos rendben - válaszolt Boris kissé ingerülten - Amennyiben megígéred, hogy nem jelentesz fel minket.
 - Hát, ennyit talán megígérhetek - morogta Sergei.
 - Szóval, az egész úgy kezdődött... - kezdtem el mondani. Sergei nyugodtan hallgatott. Megálltam a sziréna hangja után, és elgondolkodva turkáltam az ételemben. Sergei egy darabig várt, majd megint kifakadt:
 - Mond tovább!
 - Figyelj, elmondom én - szólt Boris - Az egészben a legérdekesebb, hogy amikor meghallottuk a szirénát, nem a rendőrök érkeztek meg először. Az elsők a tűzoltók és a mentők voltak, de tőlük laza két percre meg is érkeztek a zsaruk. Addigra én és Vladimir beszálltunk abba a teherautóba, amit a maradék fegyverekkel pakoltunk tele. Norton az ő teherautójába ült be, Mr. Klein pedig a harmadikba. Amikor befordultak a tűzoltók és a mentők mi rögtön elindultunk. Ha jól emlékszem valaki feléjük lőtt, de csak azért, hogy megijessze őket, mert messze melléjük lőtt. Aztán...
 - Hé! - fortyantam föl - Azért lőttem mellé, mert olyan rémesen rángattad a kamiont.
 - A lényeg az, - vette vissza a szót Boris - hogy elindultunk a teherautókkal. Elég jól haladtunk, és hamarosan úgy éreztük, hogy lehagyjuk a szirénák hangját. Nem így történt. A rendőrök jól számoltak, és hamarosan négy kocsi is ránktapadt. Lerázni nem lehetett őket, egészen addig, amíg Mr. Klein ki nem dobott az ablakán néhány gránátot. Ezzel majdnem Norton kocsijának is keresztbe tett, de valahogy kikerülte a gránátot.
 - Kábé úgy mehettem abban a pillanatban, mint te a te kocsiddal - huppant le hirtelen Norton Sergei mellé.
 - Nagyszerű - vettem vissza a szót én - Sergei, ő itt Norton, Norton, ő a barátom, Sergei.
 - Örülök.
 - Szintúgy.
 - Hogy így túljutottunk a formaságokon, éppen ott tartottunk, hogy a rendőröknek sikerült lemaradniuk.
 - Konkrétan két kocsinak - szúrta közbe Norton - Ketten még mögöttünk voltak.
 - Ekkor támadt Boris remek ötlete, hogy lepattintsunk még egyet - szóltam én.
 - Valójában véletlenül kikerültem egy másik autót, és közben nekilöktem Norton kocsijának a rendőrautók egyikét. Mire ő visszalökte, és a kettő kocsi között szétmorzsolódott.
 - Pedig milyen büszke voltam rád - vigyorgott Norton - Ezután következett az a remek ötlet, már nem is tudom, hogy kinek volt az ötlete...
 - A TIED! - vágtam rá én is, és Boris is.
 - Na, na, na! Így ráterelni a felelősséget a barátotokra. Mindegy, egy kissé veszélyes játékba kezdtem azzal, hogy megpróbáltam kibillenteni a rendőrautót. Ez az utolsó azonban értett hozzá, hogy kitérjen. Nem is sikerült volna, ha Mr. Klein nem fékez hirtelen. A rendőrkocsi fékezett, kipördült, először elém pördült be, aztán amikor én arrébb taszajtottam Boris elé. Na az sem fog többet autót vezetni.
 - Gondolom azt a kocsit sem fogják vezetni - dörmögte Sergei.
 - Há-há, igazad van. Mi is volt ezután?
 - Óh, a lényeg, - Szóltam megint - hogy a rendőrök nem üldöztek minket. Szépen leparkoltunk a kísértetház előtt kisebb bonyodalmak mellett, de épségben, és kipakoltunk. Mr. Klein megengedte, hogy ott tarthatjuk a fegyvereinket addig, amíg el nem tudjuk adni őket.
 - Amire már csak három napunk van - tette hozzá szomorúan Boris.
 - Egy pillanat. mitől vagytok ilyen fáradtak? - kérdezte Sergei.
 - Ja tényleg... Szóval amikor elindultunk volna, akkor az a baromállat Norton - Az utolsó szavakat egyre hangosabban mondtam, a végén már ordítottam - belénk jött a teherautójával. És összetörte a kis kétülésesünket, meg majdnem megölt minket.
 - Ennyi? Ennyi a történet?!
 - Ennyi. Miért?
 - Szóval nézzük csak: Elmenekültetek a rendőrök elől, majd nektek jöttek teherautóval, igaz?
 - Igaz. De nem értem... - Próbálkozott Boris.
 - Miért nem ezt mondtátok el? Másfél órája meséltek!
 Elemi erővel tört ki a röhögés, mire Sergei csak annyit mondott, hogy "Barmok!" majd sértődötten távozott. És bár kétségtelen, hogy nem volt valami jeles történés, azért nem kellett volna ennyire leértékelnie... De. Borzasztó röhejes volt visszanézve. Ennyi volt a harmadik és negyedik napunk. Ha tudtuk volna, hogy mi vár ránk másnap, akkor kétszer ekkora erővel vetjük bele magunkat a pihenésbe...