- Hé, Vlad! - köszönt rám valaki, és lehuppant mellém. A Perestroikában ültem, és éppen egy éneklős-táncolós darabot néztem, miközben a területi vezetőknek kijáró, drága vodkát ittam. Előttem feküdt az ebédem is, néhány panírba forgatott hal, és sült krumpli, amit egy utcai árusnál vettem. A papírzacskó, és a kis papírtálca, amihez adták, még mindig ott feküdt előttem, én pedig tollal firkálgattam rá, egészen addig, amíg az illető rám nem köszönt. Révetegen néztem rá, egészen addig, amíg fel nem ismertem. Dimitri volt, és mikor a gondolat eljutott az agyamig halkan elrebegtem egy üdvözlést.
 - Vlad, nem gondolod, hogy túl sok Laxit szívsz? - kérdezte aggodalmasan. Benyúlt zakója alá, és kivett egy fehér műanyaghengert, majd odaintette a pincért, és kért tőle egy pohár vodkát, meg egy nagy pohár vizet - Vegyél be ezekből párat, és elmúlik a hatása! - nyomta a kezembe a vizet és a két fehér kis korongot, amit a hengerből vett ki.
 - Miért jó ha elmúlik a hatása? - kérdeztem kissé ködösen - Pont az a jó benne, hogy jobban érzem tőle magam. nem drog, hanem gyógyszer ez is.
 - Igen, a vodka is gyógyszer, ha sokat iszol belőle mégis méreg lesz! - sziszegte Dimitri és felhajtotta a pohárnyi orvosságot, vagy mérget; az ő meghatározásától függött, hogy melyik volt az.
 - Mr. Rascalov - kezdtem, amint kissé kitisztult a fejem. Az orvosság hatott, akármi volt is - én nem vagyok drogos, csak nincs más munkám, minthogy néha körbejárom a Perestroikát vagy a Comrades Bart, és meghalok az unalomtól.
 - Lehet, hogy így van, de erre is van orvosság! - mondta megnyugtatóan Dimitri.
 - Ha azt mondja, hogy a drog az, akkor minek kellett meginnom ezt a szart?!
 - Nem a drog az orvosság! A munka. és hála nekem, most kapsz egy kis munkát, és ezután talán kapsz több munkát is! Mit szólsz ehhez?
 - Úgy hangzik, mint egy lehetőség. Hallgatom. - dőltem előre érdeklődve. A fejem teljesen kitisztult végre, most, hogy megint lett életcélom. Csak egy kis lövöldözés, és erőszak kellett akkor még nekem, mert fiatal voltam és szívós. Ma már elég az, ha megkeresem a pénzemet, és jól érzem magam, nem kell hozzá más sem.
 - A TRIAD főleg Bohan területén tevékenykedik, de hála a maffia aberráltságának hamarosan megpróbál átjönni ide is. Ezt viszont nem hagyhatjuk nekik! Bohanben egyenlőre a drogokból élnek, és át akarnak vinni Dukesba néhány kilónyit ebből az anyagból. Ha sikerül itt eladniuk a drogot, akkor elég pénzük lesz ahhoz, hogy átjöjjenek. Ha ez megtörténik, akkor a Bratva és a TRIAD háborújában nem biztos, hogy mi leszünk a győztesek.
 - Ha jól érzékelem, akkor a terv a következő, Mr. Rascalov: - kezdtem belemelegedni a helyzetbe, mert átéreztem a fontosságát, és vártam az akciót - Odamegyünk, leszedjük a kínai gengsztereket, aztán felmarkoljuk a drogot, és elmenekülünk. Igaz?
 - Nagyjából! A probléma az, hogy esetleg összetűzésbe kerülünk a felvásárló féllel. A Pavano-család ugyanis szintén itt akarja megvetni a lábát és rögtön továbbpasszolná a Családok közé a drogot, hogy beengedjék Dukesba, és bevegyék a Családok közé. Szóval egy csapat kínai és egy csapat olasz is ellenünk van.
 - Kik jönnek rajtam kívül? - fontos volt a jó csapat, és nekem volt is néhány tippem.
 - Mikhail ragaszkodik hozzá, hogy ő is ott legyen, és Sergei is. Engem viszont nem enged oda, mert ha ő meghal, akkor én leszek a vezető. Tehát ti hárman, és két ember lesztek ott. Fegyverek a helyszínen lesznek. És Vlad...
 - Igen, Mr. Rascalov?
 - Vigyázz Mikhailra!

 - Uraim, készen állnuk?! - csapta össze kezeit Mikhail. Golyóálló-mellény, egy régi rohamsisak, alkar és könyökvédők voltak rajta, amolyan vadásszemüveggel. Kezében AK-47 gépkarabély volt, ami elég jónak számított a másik két banda felszereléséhez képest is. Az emberek mindig jobban kedvelték a maroklőfegyvereket, mint a nagy és nehezebben elrejthető puskákat, így azzal kellett szembesülnünk, hogy öt AK gépkarabéllyal szemben csupán nyolc-tíz pisztolyos ember áll. még így is mi voltunk előnyben, és nem csak egy szempontból: Egy régi épület kellős közepén álltak, mi pedig a szomszéd épület első emeletén, ahonnan tökéletesen lehetett lőni. A probléma az volt, hogy ha lövünk, akkor gyorsnak kell lenni: Valószínűleg nekik is voltak embereik kívül, és vésztartalékaik, de ha szerencsénk van, akkor azt fogják hinni, hogy egymást támadták meg.
 - Mindenki kész, Mr. Faustin! - foglaltam össze a többiek morgását a kérdésre. Az emberek szemükhöz emelték a gépkarabélyokat, és várták, hogy Mikhail lőjön. A terv úgy nézett ki, hogy Mikhail lő először, akkor mindenki elkezdi lőni a túlélőket, majd amikor ezek meghaltak, én és Sergei felkapjuk a táskát és a pénzt, amiért odafutunk, miközben a többiek fedeznek minket, ha valaki ránk akarna lőni. A terv jó volt, bár kissé egyszerű, és sikeres is volt. Mikhail lőtt először, mire mindenki elkezdett tüzelni a lenti emberekre. Azok rémülten vetették be magukat a szegényes fedezékek mögé. Egy régi épület volt, mindenfelé deszkák, gerendák, acélrudak, betontömbök, zsákok és ládák álltak, de általában egy sem volt elég nagy egy embernek, szóval könnyű dolgunk volt. Mégsem adták fel, megpróbáltak célozni, és lelőni minket, és nem is egy alkalommal kopogtak körülöttünk a golyók, vakolatot és téglaport verve le a falakról.
 - Vlad, most! - kiáltotta Sergei. Lerohantunk a lépcsőn, és kirúgtuk az ajtót. pontosabban Sergei rúgta ki egyetlen mozdulattal a nehéz faajtót, a vasalt kerettel együtt, én pedig tűzzel árasztottam el az udvart. nem mintha sok értelme lett volna, már mindenki halott volt. Odafutottunk a hordók közé, és megnéztük az embereket, hogy biztos meghaltak-e, vagy sem. Halottak voltak. Sergei felkapta a két táskát amik a drogot tartalmazták, én pedig a harmadikat, amiben a pénz volt. Pont befutott Mikhail és a másik két ember.
 - Nagyon szép roham volt, fiúk! - kezdte vigyorogva a főnökünk - De nem vagyok biztos benne, hogy egy ilyen amerikai-futballmeccset is megnyertetek volna vele!
Lövés dörrent, és az egyik ember a lábához kapott, majd elesett. Az ajtóban néhány inget, mellényt viselő férfi állt, és pisztolyokkal lőtt. Mi négyen visszalőttünk a felsőbbrendű tűzerőnkkel, és ez meg is tette a hatását: Az a három, aki nem tudott időben kijutni az ajtón meghalt, a többiek pedig hegyén-hátán menekültek. Mis is elkezdtünk a bejárat felé futni, és sikerrel ki is értünk, és rögtön tűzzel árasztottuk el azt a kocsit, ami a mienk mellett parkolt, és a maffiózók bújtak meg mögötte. Nem élték túl a csapást.
 - Be a kocsiba! Gyorsan! - sürgetett minket a negyedik ember, akinek a barátját ott bent lőtték meg. Hallottam a lövést, amit leadott, miután kiértünk. Inkább lett öngyilkos, minthogy a bosszúszomjas ellenség kezébe kerüljön. Ez a fickó sem tűnt valami erős egyéniségnek, épp ezért akart menekülni, vagy pedig a barátja miatt érzett bánatért nem volt jelenleg erősnek mondható... Nem tudtam a választ, de gyorsan beszálltam az anyósülésre, Sergei a sofőrülésre, Mikhail és a negyedik tag pedig hátra, lövésre készen tartva a gépkarabélyokat. Jól is jött.
 Négy perce szeltük az aszfaltot, amikor két szürke Villard csapódott be mellénk. Mindegyikben kínaiak ültek, még a gyorsulás mellett is megismertem a pofájukról őket. Mindegyik szerepelt azokban a nyilvántartásokban, amiket a rendőrség tett közzé a hírekben. Egy csapat kemény és edzett zsoldos állt szemben velünk, és ők kezdték a harcot: közelebb jött az egyik, és hátulról nekünk jött, míg a másikból kézifegyverekkel kezdtek el tüzelni ránk. én inkább azt vettem célba, amelyik lövöldözött, a másikat pedig reméltem, hogy valahogy elintézik a többiek. Mikhail is a lövöldözősre célzott, a negyedik emberünk viszont meghalt: Egyenesen a homlokába fúródott a golyó. Kettőnk összesített sorozatai megtették a hatásukat. A kocsi motorját legalább nyolc lövedék találta el, és berobbant, az utasokkal együtt.
Eközben Sergei a saját harcát vívta a másik kocsival, amiben csak ketten ültek, a harmadik halott volt, Sergei lőtte ki valahogyan vezetés közben egy pisztollyal. De a másik kettőnél is volt pisztoly, és lőttek is vele. A kocsit több találat is érte, de egyenlőre nem okozott bajt. Viszont olyan szögből jött, hogy én nem tudtam lőni, Mikhail gépkarabélya pedig kifogyott, halott társunké meg kiesett az ablakon. odanyomtam a kezébe az én fegyveremet, én pedig átváltottam kiegészítő fegyveremre, a pisztolyra. Ne voltam olyan jó lövész, de meg tudom különböztetni a fegyverek két végét, ezért aztán lőttem elég sokat. Mikhail kidobta az ablakon az üres gépkarabélyomat, én pedig még mindig nem voltam abban a helyzetben, hogy lőjek. Sergei hirtelen fékezett, és én keményen lefejeltem a műanyag szélvédőt. Kissé vérzett is a fejem, de láttam, ahogy a másik kocsi elhúz mellettünk. Egyenesen be a még el nem készült Algonquin-Dukes híd két vége közötti lyukba. Robbanás adta tudtunkra, hogy a kocsi végleg megérkezett az alsóbb útszakaszra, ráadásul orral előre. Innentől békésen mentünk haladtunk visszafelé, ahol Mikhail megköszönte a munkánkat, és egy kisebb összeggel honorálta a tevékenységünket.
 Elégedetten tértem vissza a lakásomba, és többet ki nem ejtettem a számon, hogy unalom. Úgy két percig.
 - Vlad, köszönöm, hogy megtetted nekem! - szólt Dimitri hangja a mobilba.
 - Semmiség, Mr. Rascalov! Végre vége az unalomnak.
 - Nem olyan biztos az, de valószínű, hogy igazad van. - hangja sejtelmesen csengett - Gyere el holnap a Perestroikába, és meglátjuk, hogy mi lesz.
 - Igenis, Mr. Rascalov, ott leszek!
 - Öltözz ki rendesen. - búcsúzott el, majd bontotta a vonalat.